Őseink templomunkat és az itt élő közösséget Nagyboldogasszony oltalmába ajánlották. Benne látták az emberi élet jövőjét és bizonnyal oly ember közelinek és oly mindennapinak és köznapinak is látták a Szűz Anyát. Mintát vehetünk tőle.
Rád tekintünk Nagyboldogasszony és köznapiságodban utunkat látjuk.
A II. Vatikáni Zsinat a Világi hívek apostolkodásáról szóló határozata (Apostolicam Actuositatem) 4. pontjában szó szerint ezt mondja: „Mária, mint bárki más, élte a földön a családról való gondoskodással és munkával teli életét”. Tehát „Mária a földön élt”. Nem a felhőkben. Gondolatai nem a levegőben keringtek. Gesztusai a konkrét dolgok környezetében megvalósuló kötelező jelenlétről árulkodnak. Nem érezte magát felmentettnek az alól, hogy két lábbal a földön álljon. Távol állt a képzelgők elvonatkoztatott képeitől, ahogy az elégedetlenek vagy az illúziókból élők menekülésétől, és konokul megőrizte tartózkodási helyét a szörnyűséges mindennapokban.
Mi több: „olyan életet élt, mint bárki más”. Hasonlóan az otthonukhoz közel élőkhöz. Ugyanannak a kútnak a vizét itta. Ugyanabban a mozsárban törte a búzaszemeket. Ugyan-abban az udvarban pihent meg a hűvösben. Ő is fáradtan térhetett haza a mezőről. Egy napon neki is ezt mondták: „Mária, őszülsz.” S ekkor megnézte magát a forrás tükrében, és átélte minden asszony emésztő nosztalgiáját annak tudatosulásában, hogy elmúlik az ifjúság.
A meglepetések azonban nem fejeződnek be, hiszen azt olvassuk, hogy „a családról való gondoskodással és munkával teli” volt az élete, mint a miénk. Teremtményi léte, amely emberi fáradozástól roskadó, azt sejteti, hogy a mi gyötrelmes hétköznapjaink sem annyira banálisak, mint gondolnánk.
Igen, neki is megvoltak a problémái: az egészség, a háztartás, az emberi kapcsolatok, az alkalmazkodás. Ki tudja, hányszor tért vissza a mosóteknőtől fejfájással, vagy azzal a hátsó gondolattal, vajon József miért látja napok óta ritkulni a klienseket a műhelyéből. Ki tudja, hány ajtón zörgetett, munkalehetőséget kérve Jézusának olajsajtolás idején. Ki tudja, hány delet töltött búskomoran, amíg József elnyűtt köpenyét kifordítva kabátot készített belőle, hogy fiát ne figurázzák ki názáreti társai között. Mint minden feleségnek, neki is voltak kritikus pillanatai férjével való kapcsolatában, aki hallgatag természetű volt, és így nem mindig értette csöndjét. Mint minden asszony, ő is kémlelt a félelmek és a remények között fia felnőtté válásának viharos fordulóin. Mint minden asszony, ő is átélte azt a szenvedést, hogy nem értik meg azt a kettős nagy szeretetet, amellyel telve volt földi élete. Ő is félt a csalódástól, vagy attól, hogy szerepe nagyságának nem fog megfelelni. S miután könnyeiben feloldotta nagy magányának gyötrelmeit, végül is az imádságban talált rá az emberfeletti közösség örömére.
Szűz Mária, hétköznapi asszony, talán te egyedül érted meg ama őrületünket, hogy visszavezessünk földi tapasztalataink határai közé, ahol mi is élünk; ez nem a megszentségtelenítés jele. Ha csak egy pillanatra eltávolíthatnánk fölüled a dicsfény-koszorút, hogy lássuk, fedetlen fejjel is mennyire szép vagy! Ha kioltjuk a rád irányított reflektorokat, úgy tűnik, akkor jobban értékelhetjük Isten mindenhatóságát, amely tested árnyéka mögé rejtette a világosság forrásait. Jól tudjuk, arra lettél kiválasztva, hogy mély tengeren hajózzál. Ha partközeli vitorlázásra kényszerítenénk, az kisparthajózás lenne számodra. Mégis, így közel látva téged partjainkhoz, bátorításunkra meg tudsz ragadni minket öntudatunknál fogva: mi is kockáztassunk, ahogyan te, a szabadság óceánján.
Szűz Mária, hétköznapi asszony, segíts megértenünk, hogy a teológia legtermékenyebb fejezete nem az, amely belehelyez a Biblia, a patrisztika, a lelkiség, a liturgia, a hittételek vagy a művészetek világába, hanem az, amely a názáreti házban lát téged, ahol fazekak, szövőszék, könnyek és imádság között, gyapjú gombolyagok és a szentírási tekercsek között vagy. Itt tapasztaltad meg a nem hősies nőiesség valóságát, körmönfontság nélküli örömét, kétségbeesés nélküli keserűségét, az elindulásokat – visszatérés nélkül.
Szűz Mária, hétköznapi asszony, szabadíts meg minket a hősi eposzok korának nosztalgiáitól, és taníts minket mindennapi életünket úgy tekinteni, mint az üdvtörténet építésének műhelyét. Lazítsd fel félelmeink horgonyait, hogy hozzád hasonlóan megtapasztaljuk az Isten akaratára való ráhagyatkozást, az idő prózai fordulatai között is, és az órák lassú agóniájában is. Azután pedig térj vissza hozzánk, járj velünk szerény tapintattal; te, aki rendkívüli módon a normalitásba szerelmesedett teremtés voltál; akit, mielőtt égi királynővé koronáztak, előbb a mi szegény földünk porát nyelted.
(Antonio Bello nyomán)
